Ennyi ideje tag

3 év 2 hónap

Tisztelt Látogató!


Örülünk, hogy honlapunk felkeltette érdeklődését. Az alábbi fórumot azért hoztuk létre, hogy teret nyissunk az olvasottak megbeszélésének, hogy esetleges kérdéseit bárki nyilvánosan feltehesse és hogy azokra, valamint általában a teozófiára vonatkozó kérdéseire választ kapjon.
Igyekszünk a hozzászólásokra rövid időn belül legjobb ismereteink és jelenlegi tudásunk szerint választ adni, de szívesen vesszük építő jellegû hozzászólását is. Kérjük, hozzászólásai megfogalmazásánál kerülje a személyeskedést, tartsa tiszteletben a vélemény szabadságát, és ne tekintse fórumunkat reklám-lehetőségnek. Ilyen esetekre a moderáció jogát fenntartjuk.
Kérjük, tekintse fórumunkat a sajátjának és érezze otthon magát.

Permalink

Kedves Társaság!

Szívesen olvasném Olcott People from the other world c. munkáját, vagy legalábbis valamiféle kivonatot belőle!

Alapszemélyisége a témának, de tőle semmit nem fordítottak le soha.

Üdv, László

Ennyi ideje tag

2 év 10 hónap
Permalink

Kedves Szabolcs!

Köszönjük elismerő szavait, valóban ez volt a célunk, amikor minden magyarra lefordított irodalmat ingyen elérhetővé tettünk. Ezzel együtt megjegyzem, hogy országhatáron túlra is tudunk könyvet küldeni, a posta mindenfelé eljut, a nemzetközi átutalások sem bonyolultak ma már. Két hete például Izraelbe küldtem könyvet, pár nap alatt megkapták, és a postaköltség alig volt magasabb, mint a belföldi.

Üdvözlettel, jó olvasgatást kívánva: János

Permalink

Tisztelt Társulat és Tisztelt Moderátorok!

Bár a fórum nem ilyen céllal jött létre, én mégis ezúton szeretném hálámat kifejezni azért, hogy letölthetővé tették a Tanulás Csarnokában található nagyszerű könyveket! Nyomtatott formában sajnos nem tudom őket megvásárolni, mert nem élek az országban, ily módon mégis hozzájuk juthatok.További gratulálni szeretnék a remek munkához amit végeznek és egyúttal meg is köszönni az önzetlenségüket.

Üdvözlettel: Putnoki Szabolcs

Ennyi ideje tag

2 év 10 hónap
Permalink

Kedves István!

A "Könyveink" menüpont alatt található könyvek azok, amiket nyomtatott formában meg lehet vásárolni, az "Olvasnivalók" alatt található könyvek, tanulmányok, cikkek nincsenek kinyomtatva - ezeket csak letöltheti, és igény szerint kinyomtathatja magának.. A könyveinket forgalmazza a Líra és a Bookangel (szegedi könyvkereskedő) is, de ők természetesen más fogyasztói árat alkalmaznak, mint mi. A mi árainkat az egyes könyveknél láthatja. A könyvek megrendelhetők a könyves oldal tetején olvasható e-mail címen vagy telefonszámon. Vidékre csak utánvéttel tudjuk postázni, ami a jelenlegi postai árak mellett kb. 2500 Ft a csomag nagyságától szinte függetlenül. De természetesen a könyvek is letölthetők, ha valakinek arra van igénye.

Üdvözlettel: János

Permalink

Tisztelt Szabari János!

Szegedről,Vass István vagyok. Két hete bukkantam rá  a Társulat honlapjára, ami megfogott. Bár nem volt teljesen ismeretlen számomra, amit találtam. Szeretnék behatóbban tájékozódni,okosodni. A honlapot könnyen hozzáférhetővé tettem. Kérdésem az lenne,biztosan lesz több is, hogy az olvasnivalók közt talált könyvekhez hogyan lehet hozzájutni. Meglehet vásárolni, és hol,vagy ki kell nyomtatni. A többi kérdésem előtt, szeretnék jobban belemélyedni, Teozófia világába.

Tisztelettel és Köszönettel: Vass István

 

Ennyi ideje tag

2 év 9 hónap
Permalink

Köszönjük a tájékoztatást!  Ez a könyv még megmaradt a feloszlatáskori könyvtárból. Az akkori szokás szerint ez is egy kivonat, a címlapon ugyan AB fotójával, de a belső címlapján a cím alatt:  „Annie Besant, C. Jinarajadasa, C.W. Leadbeater, Dr. Arundale tanításaiból és azok nyomán” – és hozzá:
          „Bokrétába kötöttem a leszedett virágokat, / Magaméból csak a szálat adtam hozzá, / Ami összefűzi.” – Pollány Zoltánné
   Az egyes rész-témák:
      Bevezetés (1929. március hó) – Evolúció. Istenfogalom – Az Élet törvényszerűsége – Mesterek – Gondolaterők – Fizikai halálunk utáni életeink – Aszkézis – Művészet. Szépség – Vegetárizmus – Hazafiság – Tudományok – Társadalmi problémák – Nevelés – Vallások – Meditálás – Az Ösvény – Világtanítók
   A záró mondat: „… a Világtanító itt van …” - ehhez egy megjegyzés: a könyvet 1929. tavaszán adták ki, és abban az évben nyáron oszlatta fel Krishnamurti az akkor 40.000 tagot számláló Keleti Csillagrendet…

Údv M. Tamás.

Permalink

Üdv!

Tudtommal ez a kötet nem volt elérhető a könyvtáratokban, most azonban megvásárolható az alábbi linken. Igazi ritkaság-

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Annie_Besant_Az_elet_problemai_Teozof&type=10&id=2106673772

 

Ennyi ideje tag

2 év 10 hónap
Permalink

Kedves "kereső"!

Őszintén szólva eszünkbe sem jutott, hogy a korábbi honlapok fórumainak tartalmát valahogyan áthozzuk ide is. Bár nem vagyok szakember, azt látom, hogy a jelenlegi honlap teljesen más elveken épül fel, mint a korábbiak, tehát a dolog nem megy egyetlen mozdulattal. Meg fogom kérdezni a webmestert, de ígérni nem tudok semmit.

Üdvözlettel: János

Permalink

Sziasztok! 

Nagyon kellemes az új oldal, különösen tetszik hogy grafikus felhasználói felület is rendelkezésre áll itt a fórumban, így nem kell a HTML nyelvet ismerni ha formázott szöveget szeretnénk közölni. A jobb oldali Fórum, Facebook és YouTube oldalakra átirányító ikonok is jópofák nagyon. :) Egyedül a régi fórumhozzászólásokat nem találom, esetleg közvetlenül az oldalról hozzá lehet férni a régi fórumokhoz? Wayback Machine-nel szerencsére megvannak a régi oldalak is, pl a 2009.02.27-2010.08.04. közöttiek is le vannak ott mentve. Lesz rá mód esetleg a jövőben hogy közvetlenül az oldalról megnyithassuk őket? 

Még egyszer gratulálni szeretnék, meglett a kemény munka gyümölcse! :)

Üdv, 

k