Ernest Wood Manchesterben született, és már egészen korán megnyilatkozott tudományos és filozófiai érdeklődése. Felsőfokú képzésben szülővárosa műszaki főiskoláján részesült, ahol kitüntetéssel végezte el a fizika – kémia – geológia szakot.
Fiatalemberként Indiába költözött, itt élt és munkálkodott csaknem negyven éven keresztül. 1910-ben elnyerte a kongresszusi középiskola igazgatói posztját, amely a diákokat a Madrasi Egyetemre készítette fel. Ezután egy 37 iskolából és főiskolából álló csoport szervező titkára lett, majd a bombay-i és madrasi egyetemekhez tartozó Szind Nemzeti Főiskola és Madanapalle Főiskola elnökévé és igazgatójává választották. Kortársai párját ritkító tanárként és iskolaszervezőként emlékeznek meg róla.
Mélyen érdeklődött az indiai jóga és a védanta filozófusok iránt, megtanulta őket eredeti szanszkrit nyelven olvasni, miközben közeli kapcsolatot épített ki tanítókkal és jógikkal. Hosszú indiai tartózkodása alatt Wood professzor sok könyvet írt az oktatásról, pszichológiáról, az indiai filozófiáról, és igényes fordításokat készített.
Már 1902-ben, tizenkilenc évesen csatlakozott a Teozófiai Társulathoz. Azonnal belevetette magát a társulat munkájába és életét mindvégig az ősi bölcsesség szolgálatának szentelte. 1909-től Leadbeater 1914-es Sidney-be költözéséig személyi titkáraként és közvetlen munkatársaként jegyezte le a tisztánlátó kutatások közben szerzett tapasztalatokat. 1929-33 között a társulat nemzetközi titkári posztját töltötte be, majd 1933-ban, Annie Besant halála után a társulat elnöki posztjára is kandidált. Mintegy negyven országban tartott magas szintű tudományos előadásokat, mint a társulat nemzetközi előadója.
A II. világháborút követően az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol az Ázsiai Tanulmányok Amerikai Akadémiájának elnöke és dékánja volt San Francisco-ban, majd visszavonulva ebből a pozícióból a texasi Houston Egyetemen tanított. Később feleségével együtt megszervezte és működtette a nevével fémjelzett iskola-előkészítőt, a Wood-iskolát.
Több teozófiai könyve jelent meg, mint például a „Koncentráció – a meditáció egyik megközelítése – az indiai gondolkodás csúcsa”, „A jóga hét iskolája”, „Dicsőséges jelenlét”, „Rádzsa jóga”, „A hét sugár”. A teozófiát egészen fiatalon élete legfőbb vezérlő elvévé tette, és utolsó pillanatáig ez vezette. Élete utolsó napjáig nemesen tiszta és magas elkötelezettségű emberként munkálkodott, kutatott, tanulmányozott, ismereteket és tudást közvetített – mondhatni: „élte” a teozófiát. Ez tette lehetővé, hogy egy életre szóló kapcsolatot tarthatott fenn a teozófia két alapító Mesterével. Szinte jelképesnek mondható, hogy halála napjának estéjén, 1965. szeptember 17-én fejezte be a „Viveka Chudamani” (viveka = megkülönböztető képesség) fordítását.