H. S. Olcott ezredes a Teozófiai Társulat egyik alapítója, egyben első elnöke 1875 és 1907 között.
1832. augusztus 2-án született Orange-ben (USA, New Jersey). Ősei angol puritánok voltak, felmenői között volt dr. John Alcocke püspök, aki 1496-ban megalakította a cambridge-i Jesus College-ot. Az Alcocke-ok neve a címerükben található kakasokra utal. (HPB Hahn-családi címerében ugyancsak kakasok találhatók.) A család egyik tagja kivándorolt Amerikába, és 1635-ben új kolóniát alapított. Az Alcocke – Alcott név változata lett a későbbiekben az Olcott.
Olcott korai iskolai tanulmányairól keveset tudunk. New York-ban mezőgazdasági jellegű egyetemi tanulmányokat folytatott. Amikor 1851-ben apja vállalkozása összeomlott, Olcott két éven keresztül egy farmon dolgozott „feles”-ként. Ekkor már érdeklődött a hipnotizmus és a mesmerizmus iránt. Egyik farmszomszédja kérésére sikeres érzéstelenítést végzett – fájdalomcsillapítási céllal – a szomszéd lányának operációja előtt. Ezt a képességét 1883-ig nem használta, mert valójában csak akkor vált benne tudatossá gyógyító képessége.
A hírneves mezőgazdász
Huszonhárom éves korára nemzetközi hírnevet szerzett a Scientific Agriculture (Tudományos Mezőgazdaság) nevű intézet newark-i mintagazdaságában végzett munkájának köszönhetően. A görög kormány felajánlotta számára az athéni egyetem mezőgazdasági tanszékének vezetői posztját, amit Olcott nem fogadott el.
A Mount Vernon melletti Westchester Mezőgazdasági Iskola társalapítója, amely az Egyesült Államok első tudományos jellegű mezőgazdasági iskolája. Első, mezőgazdasági tárgyú könyve iskolai tankönyvvé vált. Olcott az Egyesült Államok nemzeti mezőgazdasági képzésének úttörője volt. Még csak 25 éves, amikor 1857-ben az Egyesült Államok Mezőgazdasági Tárasaságának örökös tagjává választották.
Kormányzati megbízásból botanikai kiküldetést ajánlottak neki Dél-Afrikába, felajánlották számára a Washingtoni Mezőgazdasági Hivatal igazgatói posztját, valamint két hatalmas birtok igazgatását. Mindegyik ajánlatot visszautasította.
A mezőgazdaságot tanulmányozva 1858-ban beutazta Európát – az erről szóló tudósítását az Amerikai Enciklopédia jelentette meg. A londoni Mark Lane Express amerikai tudósítója, illetve a neves New York Tribune mezőgazdasági rovatának a társszerkesztője lett 1858-60 között, valamint két további könyvet publikált a mezőgazdaság témakörében. A cukornádról írt könyve hét kiadást ért meg. A mezőgazdasági reform során végzett közszolgálati tevékenységéért, így pl. a Chichago-i Világkiállításról szóló legjobb jelentésért több érdemérmet, így a Nagy Ezüst Medált is odaítélték számára.
Katonai szolgálat a polgárháborúban
A rabszolgaság intézményét ellenző sajtó élharcosának számító New York Tribune tudósítójaként komoly veszélyt vállalva 1859. decemberében jelen volt a rabszolgaság eltörléséért síkra szálló John Brown felakasztásánál.
A polgárháború kitörését követően csatlakozott az északiak hadseregéhez, végigharcolta az észak-karolinai hadjáratot, majd betegsége miatt 1862-ben harcképtelenné válva különleges megbízatást kapott előbb a hadügyminisztériumtól, később a haditengerészettől is a visszaélések kiderítésére. Magas elismerésben részesült a közszolgálatok, valamint az említett kormányzati szervek komoly feladatot jelentő átvilágításáért és megtisztításáért. Katonai szolgálata során ezredesi rangig emelkedett.
A sikeres ügyvéd
1868-ban ügyvédi képesítést szerzett. Vám, adó- és biztosítási ügyekre specializálódva 1878-ig praktizált. A Nemzeti Biztosítási Konferencia igazgatójaként értékes írásokat publikált a Konferencián folyó munkáról, amelynek célja a biztosítással kapcsolatos törvények kodifikálása és egyszerűsítése volt. A másodmagával kidolgozott törvényjavaslatot 10 állam törvényhozása fogadta el.
Ügyvédként kliensei közé tartozott többek közt New York városa és az Értéktőzsde, képviselt továbbá biztosítótársaságot, bankot, vasúttársaságot, acélipari mamutvállalatot, az első nemzetközi ipari vásár megrendezésekor pedig a nemzeti civil bizottság képviselője volt a francia kormánnyal folytatott munka során.
1867-ben az Államkincstár visszavonuló helyettes titkára Johnson elnöknek Olcottot javasolta a megüresedő posztra. Johnson támogatta a javaslatot, ám miután Olcott a Konresszusban egy politikai vitában ellene foglalt állást, végül elállt a jelölésétől.
A pszichikus jelenségek kutatója
Olcott feljegyezte, hogy 1874-ben egy napon éppen egy nehéz jogi eseten dolgozott, amikor hirtelen felmerült benne, hogy évek óta nem fordított figyelmet az őt fiatal korában érdeklő spiritiszta mozgalomra. Vett egy lapot, ami tudósításokat közölt az Eddy-tanyán történtekről. Felismerve a történtek fontosságát azonnal odautazott, és megírta megfigyeléseit a New York Sun és a New York Graphic-be az Eddy-tanyán tapasztalható pszichikus jelenségekről. Olcottot pártatlannak tartották ebben a kérdésben, a közvélemény elfogadta megállapításait, felfokozott közérdeklődés övezte az általa írt cikkeket.
Hét kiadó versengett az 1875-ben megjelentetett Emberek a másik világból (People from the Other World) című, a pszichikus jelenségek kutatásáról írott egyik legkorábbi munka kiadásának jogáért.
Olcott az Eddy-tanyán találkozott Helena Petrovna Blavatskyval. Kettőjük találkozása során H.P.Blavatskynak alkalma nyílt bemutatni okkult képességeit, és ezzel – a saját szemével tapasztalt dolgokon keresztül – meggyőzni Olcottot a másik világgal kapcsolatos tényekről. Lehetőségük adódott munkatársi kapcsolatba lépni egymással, amely aztán életük végéig tartott. H.P.Blavatsky és Olcott közös érdeklődésen alapuló barátsága egyre erősödött, H.P.Blavatsky tanítani kezdte Olcottot az okkultizmusra, majd a Bölcsesség Mesterei is kapcsolatba léptek vele, és inspirálták, hogy segítsen a Teozófiai Társulat megalakításában és fejlesztésében.
A teozófia szolgálatában
1875. november 17-én Olcott és H.P. Blavatsky New Yorkban megalapította a Teozófiai Társulatot.
Ettől kezdve mindent ennek a szolgálatába állított. Elismertségét, szakmai karrierjét feláldozta a belülről jövő sürgetés hatására. 1878-ra elveszítette mind gazdasági, mind egyéb pozícióit. Összes képességét egy nagyszerű eszmerendszer szolgálatába állította, ami értelmet adott hátra levő életének.
1878-ban az alapítók a Társulat központját az indiai Bombay-be helyezték át. Bombay-ben 1879-ben megszervezte az első indiai iparművészeti kiállítást. Ösztönözte a szanszkrit nyelv újjáélesztését.
A Teozófiai Társulat elnökeként síkra szállt Indiában, Ceylonban, Japánban és más keleti államokban a hinduizmus, buddhizmus, zoroasztrianizmus, az iszlám és más vallások új életre keltéséért. Egyesítette 1880-ban a ceyloni szektákat a Társulat Buddhista Alosztályában, a 12 japán szektát 1889-ben az Egyesített Bizottságban a buddhizmus elősegítése érdekében, Burmát, Sziámot és Ceylont 1891-ben a Déli Buddhisták Gyűlésében, végül pedig 1891-ben az északi és a déli buddhizmust azzal, hogy képviselőik együttesen aláírták az általa fogalmazott A buddhizmus 14 tétele című iratot. A buddhista katekizmus (Madras, 1881) című munkája, ami még jelenleg is nemzetközi tankönyv, kb. 50 kiadást élt meg, és több mint 20 nyelvre fordították le. 1882-ben egy buddhista delegációval a Tinnevelly-ben álló hindu templomnál elültette a „barátság fáját”, ami évszázadok óta a baráti közeledés első aktusa volt a hinduk és a buddhisták közt.
1886-ban megalapította az adyari könyvtárat, amelyet sok ritka, értékes könyv és kézirat gazdagít. A világ egyik legnagyobb keleti témájú könyvtárává vált, amely elsőként egyesítette a hinduizmus, buddhizmus, zoroasztrianizmus és az iszlám tanítóinak lejegyzett gondolatait.
Kialakult Olcott elképzelése az önálló alosztályok elvéről, amelyek egy nemzetközi központhoz kapcsolódnak. Elkészítette a társulat alapszabályát, amelynek elvei alapján működik ma is a nemzetközi társulat és az egyes nemzeti társulatok.
1882-83-ban egy év leforgása alatt kiemelkedő magnetikus gyógyító képességével 6000 rokkant, süket, néma, vak és elborult elméjű embert kezelt rendkívüli eredményekkel.
Iskolákat indított Indiában a kaszton kívül álló „érinthetetlenek” oktatására (Harijan Free Schools). India szerte hindu iskolákat, szövetségeket és könyvtárakat hozott létre, illetve egy magazint (Arya Bala Bodhini) indított hindu gyerekek számára. Ceylonban iskolát alapított buddhista gyerekeknek. Megvédte a ceyloni buddhistákat a vallásuk miatti üldöztetések ellen, és elérte, hogy a buddhisták Vészák-napja hivatalos ünnep maradhasson. 1891-ben támogatott egy konferenciát, amely egy nemzetközi nőszervezet létrehozásának lehetőségéről szólt. 1888-ban Baroda maharadzsája felkérésére műszaki oktatási intézetet tervezett.
A Teozófiai Társulat képviseletében előadásokat tartott, és számos helyen megfordult sok ezer mérföldet bejárva szárazon és vízen. Jónéhány neves klub és tudós társaság választotta tiszteletbeli tagjává. IX. Piusz pápa áldásában részesült, de megáldották Ceylon, Burma, Sziám és Japán buddhista főpapjai is a buddhizmusért végzett munkájáért, és befogadta őt a brahminok kasztja a hinduizmusért tett kivételes szolgálataiért.
1907. február 17-én halt meg Adyarban. A hagyomány szerint élete utolsó perceiben Annie Besant-ot nevezte meg utódjául a társulat elnöki székében. Halálos ágyánál jelen volt a társulat létrehozását inspiráló két Mester is.