A TEOSZOFIAI TÁRSASÁG CÉLJA
Írta: Nagy Dezső
(1910 körül)
A Teoszofiai Társaság célja tagjainak figyelmét a valódi önmegismerés ösvényére terelni. Csak természetes, hogy ezt nem az elméletekhez való merev ragaszkodás teszi lehetővé; ennél fogva e társaság kerete teljesen korlátlan, melyben az egyeseknek gondolatszabadságát semmiféle dogmatizmus nem korlátozza. De ez még nem jelenti azt, hogy nem hirdet tanokat, s hogy mindenféle babona s mese szabad menedéket talál körében, hanem igenis azt jelenti, hogy mindenki azt hiheti, amit akar, azt tesz magáévá, ami neki tetszik. Mindent megvizsgálhat, s azt fogadja el, amit legjobbnak talál.
Azt a társaságot, amely magát teoszofiainak nevezi, nem kell úgy tekinteni, mintha annak tagjai csupa teoszofusok volnának. A valódi teoszofus olyan ember, kinek lelkében már megvalósult a szigorú etikán alapuló megismerés. A teoszofiai társaság tagjaitól csak azt kívánják, hogy törekedjenek ezt a megismerést magukévá tenni. A valódi teoszofusok száma nagyon csekély, mivel az állítólagos teoszofusok serege csak rajongókból áll. Mert miként a valódi bölcs sohasem hirdeti, hogy ő ez meg ez - az a nevezetes bölcs, azonképpen a valódi teoszofus sem tart igényt e címre, mert tudja, hogy nem ő – halandó teste – ismeri meg az igazságot, hanem az isteni szellem, amely őt élteti.
Az ilyen szellemi megismeréshez három dolog szükséges, mégpedig: az igaz, jó és szép iránti érzék, valamint ezeknek szeretete. Továbbá ama tévedések leküzdése, melyek az igazság megismerésének útjában állnak, és végül ama magasabb lelki képességek fejlesztése, amelyek ehhez a magasabb észleléshez, s az önmegismeréshez elkerülhetetlenek.
Ezeknek eredménye három föltétel, s ezek képezik a Teoszofiai Társaság célját, m. p.:
1. az emberiség egyetemes testvériesülésének magvát képező kört létesíteni, mely nem tesz különbséget a fajban, a nemzetiségben, a vallásban, a nemben és a színben.
Ez azon közismert alapból indul ki, mely így hangzik: „Szeresd az Istent (az Igazat) mindenek felett és felebarátodat, mint tenmagadat”. Az összemberiség testvéri kötelékének elismerése az összes teremtmények lényegi egységének elismeréséből ered. E benső testvéri érzület által ápolhatjuk, s gyarapíthatjuk az egység megismerését.
Tehát így mindazok, akik „Istent szívükbe zárták”, vagyis akik az igazat, a jót és szépet gyakorolják, valamennyien egy, az egész emberiséget átölelő egyetemes szellemi teozófiai kötelékhez tartoznak; noha ezek közül sokan a Teoszofia szót még hírből sem ismerik, de azért az egyetemes emberi szeretetben szellemileg szintén egyesülnek, legyenek bármely világrészben, vagy tartozzanak bármely hitfelekezethez. A külső egyesülés az igazságot szerető emberek együttes külső működésére vezet, és eredménye a kölcsönös szellemi nemesítés ápolásának előmozdítása. Hiszen egy kis csoport, vagy központ, mely igazán felvilágosodott emberekből áll, az összes emberiségnek világosság-forrásait képezheti, még ha egymástól függetlenül működnek is. Ily módon szó sem lehet bizonyos „hitelvekről” vagy valami autoritásról. Az igazság kutatásában való gondolatszabadságnak felismeréséhez ez az egyedüli föltétel.
Egy indiai bölcs körülbelül kétezer évvel ezelőtt a következő tételt tanította: „A képesség, mely a tartósat a mulandótól meg tudja különböztetni, első és alapfeltétele az igazság megismerésének”. Ez alatt azt kell értenünk, hogy egyedül az igazság teljes ismeretével vagyunk képesek a valót a látszattól, az emberben lakozó magasabb természetet a mulandó személyiségben rejlőtől megkülönböztetni. A megkülönböztetési képesség ama szellemi erő, melyet „az Istenben való igaz hit” kifejezésével szoktak jelölni, ami merőben különbözik azon intellektuális valószínűségtől, mely a nagy mindenségben és még azon felül levő isteni lény létezését teszi lehetővé. A Biblia is ezt tanítja: „Senki más, csak az Isten halhatatlan”, s mivel az Isten minden lénynek valódi igaz lényege, tehát az ember ezen Isteni Énben való hit által Ő benne találja fel halhatatlanságát. De ezen „Én” dicső fensége el sem képzelhető, mert magasztosabb valamennyi gondolatképnél, melyet emberi elme alkot róla, s ezért vagyon megírva: „Istenről ne alkoss magadnak képet” (azaz képzeletet). Ennél fogva tehát mindenekelőtt szellemi megkülönböztetésről és szellemi hitről van szó. Csakis ott, ahol ez a szellemi alap létezik, jut érvényre az ész.
Ilyen egyedüli és megoszthatatlan Istenben való észszerű és értelmi hitből keletkezik az igaz, mindent átölelő szeretet. Mert az, ki a lényeg egységét felismeri, úgy magában, mint mindenben másban látja az isteni szellem megnyilvánulását, tükörképét. Embertársában is fölfedezi a saját magasabb Énjét, felismeri annak igazi értékét, mely a sajátjával azonos. Ezáltal erőt nyer másokat úgy szeretni, mint önmagát. Ez azon valódi alap, melyen az igazi testvériesülés eszméjének megvalósítása lehetséges. A múló, közös érdekek kölcsönös támogatásának kötelezettsége nem elég, hanem csak az egésznek, mint egy test jóvoltának, boldogulásának felismerése szolgáltathatja a tartósság biztosítékát. Ilyen alapon nyugvó testvériesülésben nem burjánozhat az osztálykülönbség, pártoskodás, egyleti szellem, vagy vallási rajongás. A felvilágosodás, szabadság és önmegismerés elérésének törekvésében nincs „versengés”. Még altruizmusról – úgy közönséges értelmében – sem lehet itt szó; az igazi szeretet „mást” nem ismer; azt, amit cselekszik. Istennek teszi, akit mindenben ott lát. Isten a Szeretet, s amit az ember isteni szeretetből cselekszik, azt az Isten cselekedte általa – magából önmagának. De ezeket csak azok értik meg, kik az Isteni Szellem nagy hatalmát bensőjükben érzik, vagy már sejtik.
Midőn Gautama Buddhához ezen kérdést intézték: „Mi az Isten?” - hallgatott, és a Názáreti Jézus sem felelt Pilátusnak hasonló kérdésére. Az Abszolut nincs semmivel vonatkozásban, ennélfogva a hozzá nem tartozó által fel nem fogható, meg nem érthető. Mi az Istenséget nem gondolhatjuk – mi csak gondolatunkat, vágyakozásunkat reá irányíthatjuk: amennyiben Őt imádjuk és dicsőítjük. Ennél fogva a halandó ember mit sem tehet Isten nevében; de ha Isten szellemében cselekszik, úgy az Isteni Szellem erői ténykednek általa.
A Lélek (szellem) csakis egyetlen, s nincs a lényekbe elosztva; (Bhagavad-Gita XIII.). De valamint naprendszerünkben csakis egy látható nap van, amely mégis számtalan lénynek adva életet, ezekben mintegy megtestesül, azonképpen teremti a világ szellemi napja – a szent Lélek sugara által – hasonmását az emberben. A Lélek, aki az igazság Szellemét magába fogadja, sima tükörlaphoz hasonló, melyben az eszményképnek megtestesült képe látható. A szent Lélek önmegismerésének e fogantatását, mely a minden földi gyarlóságtól megtisztult lélekben jön létre, a keresztény egyház a szeplőtelen mennyei szűz, a felette lebegő galambbal szokta jelképezni; a régi görögök Lédának a hattyúval való egyesülésével ábrázolták; a Buddhisták egy tündöklő csillaggal úgy eszményesítették meg, hogy Maya, Buddha anyja felett lebeg, ki által a kelet Világossága fogantaték.
Lényegileg minden „Isten”. Ezen fogalommal egybehangzó a keresztény tan is. Eckhart mester szavai eképp oktatnak: „Vess el mindent magadtól, ami nem Isten, s akkor csak Isten marad meg”; a jámbor Kempis Tamás is azt mondja (Krisztus követése): „Mindaz, ami nem Isten, az semmi”. De nem minden emberben nyilvánul meg az Isteni Szellem. E Szellem (öntudat) vagy isteni lehelet az indiai tanokban „Atma” vagy „Össz-én” elnevezéssel van jelölve.
Az Isteni szellem: a megismerés világító sugara által áthatott szeretet, vagy más szavakkal, a szeretet melegével telített megismerés. E kettőnek egyesüléséből keletkezik a valódi bölcsesség. Aki ezen erővel bír – aki már megszerezte –, annak nem nehéz mindenben az Istenit szeretni, még akkor sem, ha az bennük (a teremtményekben) még nem nyilvánult meg teljesen. Az Isteni Szellem minden ember testvére, s így gyengeségeiket könyörteljesen elnézi. De hol találhatók oly emberek?
2. Tőle telhetőleg támogatja a vallások, bölcseletek és természettudományok összeegyeztető kutatását. Senki sem képes az igazság megismerését elsajátítani, ha az igazság magától meg nem nyilvánul benne.
Mert ellenkező esetben, ha ugyanis az ember ment volna minden tévedéstől, úgy szükségtelenné válna a sok tanulás és búvárlat, nem kellene tapasztalatokat – megismerést – gyűjteni az igazság felfedezésére. Mivel azonban csak a tökéletesen sima víz tükrében láthatók teljes tisztasággal a benne tükröződő, tündöklő csillagok, azonképpen a mennyei bölcsesség is csupán a szenvedélyek viharától ment nyugalmas és tiszta lélek tükrében sugárzik vissza. A tiszta léleknek csak akarnia kell, és máris birtokában van a mennyei bölcsességnek.
Erre vonatkozóan jegyzi meg Hermes Trismegistos: „Emelkedj fel, és fogadj be kedélyednek egész valójával, s akkor csodálatos dolgokat mutatok neked.” A Szentírásban pedig: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők megláthatják az Istent.”
A tisztaság fogalmát azonban jobbára visszás felfogások, hamis nézetek homályosítják el. A megismerés elé számtalan, az emberrel született és belenevelt tévedés, előítélet, felvilágosítástól való félelem stb., akadályok gördülnek. Könnyebb egy tiszta, fehér, üres lapra olvashatóan írni, mint olyanra, mely már be van firkálva, s teleírva. Ezenképpen vagyunk az igazsággal is. Mert, hogy az igazság felismerhetővé váljon, kénytelen sugaraival a balga felfogásoknak homályt terjesztő felhőit eloszlatni. Megkönnyíti ezt a különböző vallások tanainak, bölcseleteknek és tudomány rendszereknek összeegyeztető tanulmányozása, mert ezáltal megtisztul a szellem a beléje oltott babonától, s lélekben megújulva, minden salaktól menten fogadhatja magába a tiszta hitet. S ha majd az Isten ember is bevonul „Jeruzsálembe”, akkor a szellemi vakok látni fognak, a süketek hallani, a bénák a saját lábukon járni, sőt még azok is feltámadnak (benső öntudatra), akiket (szellemi) halottaknak véltek.
E végből a Teoszofiai Társaság egyik fő feladata a különböző vallások bölcseleti és tudományrendszerek összehasonlító tanulmányozása.
Első dolog, ami az ilyen általános tanulmányozásnál szembeötlik, az, hogy az összes nagy rendszerek egy és ugyanazon igazságokat tanítják; bárha a formák és megjelölő szavak külsőleg szétágazni látszanak. Így pl. a vallásokban a „bűnbeesés” tana, mely a szellemnek az anyagban való megtestesülését jelképezi, valamint az ebből származó megváltási tan nemcsak a Bibliában van megírva, de a hinduk Védájában, az ős egyiptomiak könyveiben, a görög és germán mithológiában is, sőt a természet vad gyermekeinek regéiben szintén nyomára akadunk. Valamennyi jellemzés ugyanazon tanokat hirdeti. Aki azonban e különböző jelképeket csak „történeti” szempontból szemléli és kíváncsiságát kielégítendő csak felületesen olvas, az bizony ennek kevés hasznát látja, mert a szellem megérthetésére szellem szükséges. Az igazság nem valami új felfedezés, s nem személynek, sem pártnak nem képezheti kizárólagos tulajdonát. Az igazság örök időktől fogva létezik.
A sok tudákos olvasás senkin sem segít az igazság felismerésében, ha ő maga nem akarja, vagy ha nem képes az igazságot felismerni. Egy egész tudományos könyvtárnak áttanulmányozása sem tud olyasvalakit felvilágosítani, kiben magában nincs meg az a bizonyos fénysugár. Lehet bár valaki kitűnő történész, de a vallásnak vagy hitnek magyarázására sem érzelme, sem értelme nincs. Felületes gondolkodók csak a felületeset, csak a formát látják, de a szellemet, a lényeget, amely a formák mögött rejtőzik, fel nem ismerik.
A különböző vallásrendszerekben előforduló képletek, jelképek és a bölcseleti s a természettudományi igazságok és törvények összeegyeztetésének tanulmányozása nagyon alkalmas arra, hogy meggyőzze a gondolkodásra képes embert, miszerint a Biblia és más szent írások előadása nem alapszik a naiv néphit által hozzáfűzött külső eseményeken, amelyek bizonyos időben történtek meg, hanem inkább a bensőnkben szünet nélkül végbemenő eseményekre, amit az úgynevezett „pogányok” talán jobban értenek, mint a modern tudós teológusok. Hisz alig találnánk oly embert, ki pl. egy fa fejlődési körülményeinek leírását úgy venné, mint valamely történeti eseményt, mi a múltban csak egyszer játszódott le, mert látja, hogy a fa most is csak úgy nő, mint akár évezredek előtt. E fa létezési fogalmához hasonló állásponton keletkeztek a vallásos történetek és elbeszélések, melyeknek mindegyike az emberiség benső fejlődésére vonatkozik.
A jelképek magyarázatai nem a hit korlátozására vagy a vallások megdöntésére céloznak, hanem inkább a vallásos igazságok magasabb felfogásának szélesebb körökben való ismertetését teszi feladatunkká, mert a korlátolt vallásfelfogásoknak korunkban nincs többé létjogosultságuk, mivel a tiszta világnézetnek kell pótolnia a torzképek helyét. Már pedig arról szó sem lehet, hogy a Buddhizmus, Brahmanizmus, avagy valamely más vallási rendszer egy vagy több vallás rovására mint „egyetlen” tüntettessék fel, hanem igenis arról, hogy a tudás világosságánál ítélőképesség, belátás és gondolkodás önállóan fejlődjék. A keleti bölcselet tanulmányozása igen alkalmas és előnyös a keresztény vallás titkainak könnyebb megérthetésére; s hogy a keresztény vallás ilyen titkokat rejt, azon ma már senki sem kételkedik. Az igazság mindenkinek szabad, csakhogy nem mindenki érett még arra, hogy azt megérthesse. Ennek megismerésére nincs szükség külső formalitásokra, áttérésre vagy bármi más szertartásra.
Aki felfedezte az igazságot, azon vallási rendszerben, melyhez tartozik, az az Igazság megismerője, az a valódi, s igaz teoszofus.
A Biblia is azt mondja: „A betű öl, de a szellem éltet.”. Aki a hüvelyt, a héjat figyeli, nem látja annak magvát. A formákhoz való rideg, vak ragaszkodás veszedelmes ellensége a bensőbe látás képességének. Úgy látszik, a szent írásokban foglalt mesék, példák és jelképek csak azért vannak oly együgyűen előadva, hogy azokat ne szó szerint vegyék az emberek. Mégis mily nagy számmal léteznek olyan rövidlátó tudatlanok, kik a betűhöz ragaszkodván elzárkóznak a mélyebben rejlő értelemtől, s vonakodnak ezek mögött lappangó szellemet megismerni. Aki a dió belét meg akarja enni, annak héját fel kell törnie, ez: a forma széttörése. Innen ered azután a legtöbb jámbor hívő által táplált felfogás, hogy ily forma-összetörést - vallás elleni merényletnek tekinti; ők félnek a diót megtörni, tehát inkább a héjával táplálkoznak. Az olyanok pedig, akik nem hisznek, még hallani sem akarnak a felől, hogy a héjnak bele is van, s mivel maguk nem gondolkoznak, azt mindenestül elvetik. Eldobják a formát anélkül, hogy a szellemet keresték volna. Ez az oka, hogy manapság mindenütt a vak hitetlenség hódít tért.
De a világosság sugara lassan-lassan belopódzik, behatol a homályban vergődő emberiség lelkébe. Ez idő szerint vajmi kevés művelt ember veszi szó szerint a paradicsomi Éva alma-történetét (Kelet szentírásaiban az almát banana helyettesíti); sem azt, hogy Jónást egy cet elnyelvén, ismét szárazra vetette, sem pedig, hogy Josua a napot megállította, stb.
Miként némely dajkának meséjében néha nagyobb s szebb tanulság és igazság rejlik, mint némely több-kötetes, szellem nélküli tudományos értekezésben, azonképpen a bibliai jelképek mögött is sok fenséges igazság rejlik. Értéküket még jobban emeli, hogy mindannyi az emberiség fejlődésének történetére vonatkozik. A Hinduk szentírásaiban, az Upanishad-okban, olyan mélységes tudomány rejlik, melyet - ha helyesen értelmeznek - még a természettudományok mai tapasztalatait túlszárnyaló hasznos dolgokat is felfedez, s számtalan olyan talányt fejt meg, melynek megfejtését a modern tudomány lehetetlenségnek tartja.
Ha szorosan vesszük, a vallás egyszersmind természettudomány is, mert olyan szellemi erők létezését magyarázza, melyek a természetben működnek. Mert a természeti törvények keretein kívül álló dolgokat mi emberek nem is ismerünk. A vallás magasabban áll, mint a közönséges természeti tudomány; mert míg az utóbbi csakis a külsőleg észlelhető természetben működő erők jelenségeit tárgyalja, addig a vallási tanok a mi bensőnk magasabb természeti erőivel és a Világ-Lélekkel is foglalkoznak. A „Természet” szó a káoszból született, létrejött dolgokra illik. A természet szülötte jelenség a természettudomány külső keretébe tartozik. Azok a benső szellemi erők pedig, melyek a természetet mozgatják és formák létrehozására képesítik, már a vallás tudományához és metafizikához tartoznak. Ez a két birodalom azonban oly szorosan függ össze egymással, miként szellem és erő, vagy mint lélek és test. Az ember testének épületében, az izomrendszer mögött az idegenrendszert találjuk, mely amannak mozgását lehetővé teszi. Ezen idegerő hátterében a kedélyt, e mögött a szellemet és a mindenben ott levő életet látjuk. A makrokozmoszban hasonló viszony uralkodik. Ha a világegyetemben működő erőket gondosabban tanulmányoznánk, úgy látnók, hogy még a természet külső jelenségeinek is szellemi erők az okai, s hogy sok oly sajnálatos természeti eseményt bizonyos erkölcsi állapotokra lehet visszavezetni, melyeket az emberek tudatlanságukban maguk idéztek fel.
Számos esetben hangoztatják azt a kérdést: „Miért rejtik el ezen dolgokat jelképek mögé, miért nem mondják ki az igazságot nyíltan?” Erre ez a válasz: érzékfeletti dolgokat csakis jelképekkel lehet megmagyarázni, előadni, és azt elméleti fejtegetésekkel tisztázni lehetetlen, mert mindenki csupán saját belátása által juthat a kellő felvilágosultsághoz.
3. A Teoszofiai Társaság harmadik célja: Előmozdítja a természetben működő eddig ismeretlen törvények és az emberben rejlő erők búvárlatát: ennek az emberiség javára való ismertetését.
Hogy az emberben szunnyadó erőket tanulmányozhassuk, magától értetődik, hogy azokat először életre is kell keltenünk. Az elektrotechnikus villamosság nélkül vajmi kevésre haladna kutatásaiban, tehát tudnia kell az elektrotechnikát; az, aki a szellemi erőket meg akarja ismerni, szükséges, hogy mindenekelőtt ő maga is rendelkezzen azokkal.
A fent megjelölt cél sok emberben még azt a hitet keltheti, hogy a teoszofiai tanok a mágikus erők megszerzését, valamely boszorkányság, vagy legalább a hipnotizmus, szellemidézés és még más, ehhez hasonló dolgok elsajátítását kívánják. Ilyen alacsony lelki erőket ugyan lehetséges ébreszteni, de oly ember, aki a megismerés bizonyos fokán áll, nagyon is óvakodik ilyen erőkkel való foglalkozástó, mivel tudja, hogy csak önmagának ártana, míg nem érett arra, hogy e képességeket kellőleg uralhassa, mert ellenkező esetben azok uralják őt. Az adeptus teljesen uralja ezen erőket, de a „médium”, aki nem rendelkezik igaz megismeréssel, ezeknek az erőknek hatalma alatt áll. Ezek hatásának, befolyásának csak vak eszköze, mondhatnók: démonok áldozata, amelyeket ő maga teremtett. Ellenben semmiféle veszéllyel sem jár oly lelkierők megszerzése, tanulmányozása, s gyakorlatba vétele, amelyek az erény és halhatatlanság megszerzésére szolgálnak.
A léleknek és a tudatnak két régiója létezik. Miként a delejes rúdnak két ellentétes sarka (pólusa) van, plusz, mínusz, azonképpen áll e tétel a lelki erőkre vonatkozóan is. Míg a magasabb részek a mennyei régiókba vonzatnak, addig az alacsonyabb részek az anyaghoz, az érzékiséghez ragadtatnak, melynek vége a megsemmisülés.
Az itt felsorolt dolgok nem dogmái a Teoszofiai Társaságnak, mert e társaságnak dogmái egyáltalán nincsenek; ez csak elveket képvisel, ennélfogva bármely tagja azt teheti, hiheti, vallhatja, amit józan belátása szerint üdvösnek vél. Mert a teoszofia nem valamely képzelődésnek kinövése, vagy valamely okoskodásnak produktuma, hanem olyanoknak a tana, akik hosszas tanulmányozás és kutatás által elsajátították a benső szemlélést, s akik a felebaráti szeretet törvényénél fogva szíves készséggel útbaigazítást adnak azoknak, kik az igazság megismerésére törekszenek.
A magasabb lelki erők fejlesztése mindenkinél ajánlható, mert ezekben rejlik a vallások szilárdsága, a civilizáció előbbre haladása és a valódi tudás alapja. E lelki erők a következők: a valódi, rendíthetetlen hit, előrelátó remény, önzetlen szeretet, rendíthetetlen türelem, intuíció, szellemi megismerés, jellemszilárdság, akaraterő, tisztaság, önuralom, önmegismerés, önmegtartóztatás, szerénység, igazságszeretet, őszinteség, szorgalmasság, kitartás stb., főleg mindazon erők, amik az embert olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, melyek őt magasabb erkölcsi életre képesítik.
Minden emberben megvannak ez alaptulajdonok, illetőleg azon csíra, melyből ezen erények keletkezhetnek, de a csíra még nem erő, és csak úgy lehet azzá, ha azt az ember gyakorlat által fejleszti, növeszti.
E magas megismerési erőknek ellentétei azon tulajdonságok, melyek megátalkodottságból és az érdekhajhászásából erednek, mint pl. önzés, dicsvágy, kevélység, önszeretet, önbálványozás, irigység, kapzsiság, féltékenység, elégedetlenség, szomorúság, komorság, képmutatás, hazugság, mértéktelenség, feslett élet, lustaság, harag, düh, bosszú, s valamennyi önző szenvedély. Minden szenvedély között a legtöbb rosszat idézi elő a nemi szenvedély.
A Teoszofiai Társaság nem gyárt szenteket, nem is valami aszkéta társulat. Nem képvisel semmiféle vallásfelekezetet, dogmákat nem állít fel, és el sem ismer, hanem mindenkinek tetszésére bízza azt hinni és cselekedni, amit magára nézve jónak tart; tagjainak életmódjára nézve nem gyakorol semmiféle befolyást, s nem is tünteti fel magát, mint erényőr: minden tag tetszése szerint választhatja meg az üdvözüléséhez vezető utat és eszközöket. A szó teljes értelmében türelmes és elnéző mindenkivel szemben, mert kebelében nemcsak keresztények, hanem bármely felekezethez vagy valláshoz tartozók is helyet találnak anélkül, hogy vallásuk megtagadását kívánná, mert hisz az igazság minden emberé s az nem lehet egyesek vagy valamely vallásfelekezet kizárólagos tulajdona.
Minden vallás egy-egy ösvény, mely az Igazsághoz vezet, egyik egyenesebb irányban, másik kerülővel, de valamennyi a megvilágosodás útja, melynek végcélja a halhatatlanság. Aki pedig már a világosság ösvényén halad, annak többé nincs szüksége mellékutakra, mert őt immár a Világosság vezérli, többé nem tapogatódzik a sötétségben, ő már igazi teoszofus.
Miután a Teoszofiai Társulat semmiféle vallási rendszert nem képvisel, ennél fogva természetes, hogy minden egyes tagja azon vallás rendszerét követheti, amely meggyőződésének legjobban megfelel. Tagja lehet buzgó katholikus, református, Mózes követője, Buddhista, avagy bármely más vallásrendszerhez tartozó, még akár atheista is; egy azonban törvény: használható tagja legyen a társaságnak, mert az ön-megismerésre és a tudományra kizárólagos jogot semmiféle egyház sem tarthat.
A teoszofia ellenben felkarolja a világegyetem minden terén észlelhető megnyilvánulások tanulmányozását, kutatását és így a Teoszofiai Társaság csakis ezen tanulmányokat és kutatásokat támogatja, melyek minél szélesebb körben való megismerése nagyban elősegíti az emberiség általános testvériesülését.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK SZÍVESEN RENDELKEZÉRE ÁLL
MRS. ISABEL COOPER QAKLEY ASSZONY
(LAK1K: BUDAPEST, II KER., MARGIT-RAKPART 46. SZÁM)
FOGAD DÉLUTÁN 5-6-IG.
LEVÉLBELI KÉRDÉSEKRE KÉSZSÉGESEN FELEL
NAGY DEZSŐ
(BUDAPEST, VII. KER., ERZSÉBET-KÖRÚT 34. SZÁM)