Magyar Teozófiai Társulat

A Magyar Teozófiai Társulat elnöke 1932-50-ig.

Selevér Flóráról 37 éves koráig semmilyen adatot nem sikerült felkutatni. Az első információ, amit tudunk róla, hogy 1921. március 5-én lépett be a Holland Teozófiai Társulatba. Ő készítette elő az Európai Teozófiai Társulatok Föderációjának Kongresszusát, ami 1929. május 17-22.-ig Budapesten került megrendezésre. 1931-ben vette át őt a Magyar Teozófiai Társulat.

Amikor 1932-ben Ráthonyi Ákosné, a magyar társulat korábbi elnöke lemondott, a közgyűlés Selevér Flórát választotta meg elnöknek, aki előzőleg a Teozófiai Társulatok Európai Föderációjának a titkára volt.

Dolgozni jött ide Naardenből, minden bizonnyal azzal a feladattal, hogy a kissé szétzilálódott társulatot újra összefogja, működését a szélsőségek helyett a kívánatos mederbe terelje. A társulat megszilárdult, és a munka átrendeződött az ő vezetése alatt.

„Megköszönve testvéreim bizalmát megbízatásomért, ezt azzal remélem meghálálni, hogy mindazt, amit az elmúlt 12 és fél évi külföldi tartózkodásom alatt tanultam és tapasztaltam, legjobb erőmmel és minden lelkesedésemmel a Magyar Társulat szolgálatában akarom értékesíteni.” (Teozófiai Előadások és Hírek 1931. október-decemberi szám)

„1932. október 16-án a MTT évi közgyűlésén összegyűlt tagok egyhangúlag engem választottak meg elnökül. Ráthonyiné elnökünk leköszönt és átadta nekem tisztségét és azokat az erőket, melyek evvel a tisztséggel járnak. Mi teozófusok tudjuk, hogy abban a pillanatban, amidőn valaki elfoglalja az elnöki helyet, több történik, mint külső ténykedés, több mint szimbólum – hogy az, ami történik, igen reális dolog: tényleges hatalom átruházás, mely belekapcsol a Nagy Hierarchiának abba a hatalomszférájába, ahonnan minden, az illető elnök hatáskörébe eső dolog intéződik. Az elnök ettől fogva az a vezeték, amelyen át a Nagy Hierarchia spirituális ereje árad a Társulatra. Az elnöknek tehát kötelessége azon lenni, hogy jó és alkalmas vezetője legyen mindig ezeknek az erőknek; a tagokon múlik azonban, hogy felfogják-e, helyesen használják-e fel őket.

Ezért kell összetartanunk, együtt dolgoznunk. Ezért mondtam a közgyűlésen: egyedül nem tudok semmit tenni – együtt mindent megtehetünk. Ezért kérem most a Társulat valamennyi tagját: támogassanak a munkában. Hisz mindegyikünk akkor, amikor a Társulatba belépett, önként magára vállalta azt a feladatot, hogy az emberiségért akar élni és dolgozni, mindegyikünk viseli tehát ennek a felelősségét. Tekintsük hát mindig ezt az oldalát a dolognak, amely összefog bennünket, ne a személyeset, mely elválaszt. A véleményünk, gondolatmenetünk szükségképpen különböző, de a munkánk egy, mert a célunk egy.”

(Teozófiai Előadások és Hírek 1932. november, 9. szám)

„A Mesterek minden nagyobb gyülekezetet felhasználnak arra, hogy áldást osszanak. Nem az a legfontosabb, amit csinálunk, - bár természetesen jól kell végeznünk a dolgainkat, de ez elenyésző, csekély rész – sokkal nagyobb horderejű, és a Mestereknek az a fontos, hogy harmonikusan vagyunk együtt és felajánljuk magunkat, mint egységet. Ez az, amit Ők használhatnak, mint segítő erőt.

A Mesterek nincsenek távol tőlünk, Ők mindig jelen vannak, és hogy ki mennyi áldást kap, csak attól függ, mennyit tud befogadni.

Hosszú külföldi tartózkodásom és nagyjainkkal való együttműködésem alatt sok mindent tanultam, sok mindent kaptam, és azért jöttem ide, hogy mindezt leadjam Társulatunk és hazánk szolgálatában. Más érdekem, más célom nincs. Ha együtt dolgozunk, mindenki önként, nem kényszerből, alávetve magát a Társulat érdekeinek, sokra leszünk képesek és egyénenként is sokat kaphatnak - nem tőlem, mint személytől, hanem általam mindazt, amit én átadni és közvetíteni tudok. Ha ellenkeznek, elzárják magukat, én nem segíthetek. Ebben az esetben nálamnál nagyobbak sem segíthetnek – a Mesterek sem. Erőltetni nem lehet, de ha valaki önként megnyitja magát, kaphat segítséget és inspirációt. Fogjunk össze mindannyian – segítsen mindenki, önként, az ügy iránti szeretetből, hogy harmonikusan, egységesen menjenek a dolgok. Ne feledjük elnökünk, dr. Arundale szavait, hogy mindenben több a jó, mint a rossz. Találjuk meg, fogjuk meg, használjuk fel és erősítsük azt a jót mindenben és mindenkiben.” (Teozófiai Közlemények, 1934. Selevér Flóra szavai az újraválasztás után.)

Selevér Flóra igen aktív és tevékeny magyarországi társulat-vezetői munkája mellett folyamatosan szervezte, rendezte a különböző európai kongresszusokat, ápolta a kapcsolatokat Európa teozófusaival, ezzel is bekapcsolta hazánk teozófusait a nagyobb közösség szellemi áramlatába.

• A Teozófiai Társulatok Európai Föderációjának Kongresszusát Hollandiában, Amszterdamban 1935. július 25-30-ig tartották. Selevér Flóra magyarországi munkája mellet aktívan részt vett a kongresszus megrendezésében.

• A Teozófiai Társulat Világkongresszusát 1936. július 29-től augusztus 4-ig Európában, Genfben tartották. A világkongresszust Selevér Flóra szervezte.

„Boldogan fogadtam el a világkongresszus rendezőinek meghívását, hisz ez a legnagyobb jutalom, ami teozófus munkást érhet: hogy elvégzett munkája után nagyobb munkát bíznak reá.”

• 1937. decemberében Selevér Flóra Finnországba utazott a Finn Teozófiai Társulat 30 éves jubileumi közgyűlésére. Útját Varsóban megszakította, és a lengyel testvérek körében, majd Finnországban, Helsinkiben és néhány más nagyobb városban angol nyelvű előadásokat tartott.

• „Kedves Testvéreim, amint tudják, 1938. május 14-én kimentem Hollandiába, hogy ott találkozzam dr. Arundale-lel, aki oda hívta össze az európai országok főbb teozófus munkásait. … Sokan, kb. 100-an gyűltünk össze Hollandiában a nagy teozófiai központban.

Dr. Arundale igen érdekesen beszélt arról, hogy minden országban van egy hely, mely egész különlegesen telítve van a nemzet magnetizmusával. Azt ajánlotta, próbáljuk meg mindannyian, mindegyik a maga országában felfedezni ezt a helyet, gondoljunk reá gyakran, vegyük körül szeretetünkkel és tiszteletünkkel, hogy jó kisugárzását gyarapítsuk. Mondta, hogy zarándokoljunk el gyakran oda, ha egyszer felfedeztük, ha másképp nem tehetjük, legalább gondolatban; meditáljunk róla, szóval: erősítsük minden tőlünk telhető módon. Nálunk Magyarországon a Koronázó templom ez a hely. Telítve van nemzeti magnetizmussal, hatalmas a kisugárzása, igen szép az atmoszférája, és ha a helyes módon közelítjük meg, érintkezésbe juthatunk a nemzeti Dévával, kit őseink úgy hívtak, hogy „A Magyarok Istene”. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy ezt a nagy Lényt csak akkor érhetjük el tudatunkkal, ha teljesen önzetlenül közeledünk hozzá, személytelen jóakarattal, lelkesedéssel telítve hazánk iránt, nem a saját vágyainkkal telítve.”

• „A TT-ok Európai Föderációja elnökének betegsége folytán a tavasszal megakadt a zágrábi kongresszus munkája, és mivel állapota nem javult, a föderáció végrehajtó bizottsága felkért engem, hogy vegyem át a kongresszus rendezését. Én persze örömest vállaltam, hisz a kongresszusok rendezése régi kedves munkám volt. …

Magyarországról eddig 14-en jelentkeztek, de remélem, még sokan fognak ezen kívül beiratkozni. …Örömmel várom oda a magyar tagokat. Igen szép és fontos lesz, hogy a magyar Társulatot nagy csoport fogja képviselni.”

• „Mint már jeleztem, 1939 május második felében elutazom, hogy a Párizsban megtartandó Európai Teozófiai Kongresszus organizációját végezzem.”

• 1939. május 20-26-ig Hollandiában a teozófusok magyar hetet tartottak, melynek rendezésében Vadnay Emmy és Hary Györgyné tevékenyen részt vettek, Selevér Flórával együtt. Az ottani lapok nagy elismeréssel írtak a magyar hét eseményeiről. „Nekünk teozófusoknak a legnagyszerűbb érzés az volt, hogy az egész magyar hét alatt szinte kézzelfoghatóan éreztük Rákóczi Mester befolyását. Ő az a nagy és erős kapocs, amely minket egész különös módon köt a hollandi nagy szellemi központhoz, melynek Ő a láthatatlan feje, s mely különösképpen az Ő munkájának van szentelve.”

• „A párizsi kongresszus után Fontainebleau-ban tartottunk tanulmányi hetet, amely után ismét visszatértem Hollandiába, a huizeni nagy szellemi központba.”

… Közelednek a húsvéti ünnepek és velük az a csodálatos erőkiáradás, ami ennek, a minden ünnepek közt legnagyobbnak a sajátossága. Az ember fia lerázza magáról az anyag terhét. … Ne feledjük, hogy a húsvét szent ünnepén nem a keresztre feszítésen van a hangsúly, hanem a feltámadáson! A húsvét leckéje mindnyájunk leckéje, mindnyájunk példája, ami után törekednünk kell - ezért állítja elénk ezt a példát a Mesterek Mestere. A húsvét (mint minden nagy ünnep különben) nemcsak a kereszténység ünnepe, sőt, nemcsak az emberiség ünnepe, hanem az egész természeté, az egész teremtésé. A fejlődés egyik legfontosabb fázisának az ünnepe, mert azon a nagy beavatáson, amit a húsvét jelképez, át kell menni mindennek, ha elérkezik az ideje. S mivel a magasabb világokban nemcsak jelkép, hanem természeti tény, kozmikus történés, azért árad ki az a hatalmas erő, aminek a hatásában részesülhetünk, ha tiszta szívvel és fogékony elmével nyitjuk meg magunkat beáradásának. S ez a tudat: hogy nem a keresztre feszítésen van a hangsúly, hanem a feltámadáson, adjon erőt az emberiség jelenlegi keresztre feszítésének örömteli elviselésére.”

(Körlevél 1943. márciusában)

A társulati külső munka – nyilvános előadások tartása, folyóirat- és könyvkiadás - csak 1944-ben csökkent a minimálisra, papíron hivatalosan szünetelt. A német megszállás alatt az akkori belügyminiszter utasította ugyanis a társulatot, hogy zárják ki a zsidó származású tagokat a társulat tagjai közül.

Selevér Flóra 1944. március 19-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze a zsidótörvények megjelenése miatt, ahol megállapították, hogy a felszólítás ellentmond a Társulat alapelveinek és szellemiségének. Ezért hivatalosan feloszlatták a Magyar Teozófiai Társulatot. Zsidókat rejtegettek, keresztleveleket hamisítottak, lengyel és más menekülteket segítettek a tagok a háború alatt.

 

Újévi üdvözlet a Társulat tagjainak Selevér Flórától

(1948. január 1-én)

„Szerető szívvel kívánok boldog új évet a MTT tagjainak. Kívánom, legyen ez az év igazán „új”. Kezdve új elhatározásokkal, telve új, odaadóbb, örömtelibb, áldozatosabb munkával. Igen, áldozatosabbal. Mert munkánknak csak akkor van igazán értéke, ha áldozatos, vagyis ha mint felajánlást végezzük a Legmagasabbnak, ha csak a szolgálatot tartjuk szem előtt, amit tenni iparkodunk a világnak, nem törődve sikerrel vagy kudarccal, elismeréssel vagy kritikával, sőt még a saját kielégültségünkkel sem. Emberé a munka, Istené az áldás. Más szavakkal: a Törvény működik, és mindennek megvan a maga eredménye, ami ellenkező irányú és ugyanolyan erős, mint a megindítás, a felajánlás. Ez nemcsak fizikai törvény. Ha erőtlen, magunkra határolt, más szóval: önző az indítás, a felajánlás, akkor kevés, erőtlen az áldás is. Ha a felajánlás erős, magasba törő, minden irányba terjedő, önmagunktól távolodó, az áldás abból a régióból fog reá hullni, amelyikbe a felajánlás terjedt. De még evvel az áldással sem szabad törődnünk, mert ez is homályosítaná felajánlásunk tisztaságát.

Tiszta öröm csak a tiszta áldozat, mert az igazi áldozat nem önmegtagadás, hanem Ön-kifejezés, magasabb énünk érvényesülése. Minél jobban „feláldozza”, vagyis megszenteli magát az alacsonyabb rendű a magasabb szolgálatában, annál jobban tud a magasabb rendű érvényesülni, kifejeződni. Segítsük ebben az új évben igazi, magasabb Énünket ilyen kifejeződéshez, érvényesüléshez - önfegyelem, önzetlen szolgálat, áldozatos munka által. Ezek vezetnek ahhoz a szabadsághoz, amit semmi, senki el nem vehet tőlünk. Ezek adják meg azt a békét, amely azoké, akik „az Örökkévalóban élnek”, vagyis tudatukat nem korlátozzák a múlandó dolgokra.

Irányelvünk tehát erre az évre ez legyen: szabadítsuk fel magasabb Énünket alsóbb természetünk fegyelmezésével, megszentelésével, „feláldozásával”, és éljünk az Örökkévalóban, vagyis helyezzük tudatunk súlypontját, törekvéseink célját azokba a dolgokba, amelyeket „a rozsda meg nem emészt”. A többi megadatik.”

 

A II. Világháború után újraindult a társulati élet. 7-9 alosztály működött, a taglétszám a 200 főt meghaladta. Megszerveződött a magyarországi Kerekasztal Rendje két ifjúsági csoportban, melynek vezető lovagja Selevér Flóra volt.

Ő maradt a Társulat elnöke mindaddig, míg azt a kommunista kormány fel nem oszlatta, be nem tiltotta, és a társulat ingóságait le nem foglalta 1950-ben. Selevér Flórát nagyon megviselte a Társulat feloszlatása, hiszen 1932 óta sok munkával, lelkesedéssel és áldozatkészséggel vezette élete utolsó percéig a Magyar Teozófiai Társulatot.

Flóra néni teljes életével élte a teozófiát. Teljes odafordulással, következetesen és elhivatottan dolgozott azért, amiben hitt, és amikor már nem volt tovább, belehalt. Gyászjelentésére a Bhagavad Gitából vett idézet írták az őt búcsúztató teozófusok:

 

„Mert biztos, hogy meghal az élő, s hogy újra születik a holt;

ne bánkódjál tehát az elkerülhetetlenen.”

 

A pályarajz anyagát összegyűjtötte: Benedek Emília (Keleti Alosztály)

Megformálta: Nagyiday Adrienne (Sziddhártha Alosztály)