Az angliai születésű Clara Codd élete korai időszakában visszautasított minden konvencionális szokást és kötöttséget. Így lázadt kora és valamennyi általa tapasztalt igazságtalanság, elnyomatás és zsarnokság ellen. A szüfrazsett mozgalom harcos tagjaként találkozott Olcott ezredessel, a Teozófiai Társulat elnök-alapítójával, és ez a találkozás fordulópontot jelentett az életében. Lemondott a női egyenjogúságért küzdő, a szociális és polgári életben játszott aktív szerepéről, majd csatlakozott a teozófiai mozgalomhoz.
Hamarosan tagja lett a Leadbeater és Besant nevével fémjelzett teozófus-kutató csoportnak, akik tisztánlátó képességeik felhasználásával egymást állandóan kontrollálva tudományos igényű kutatásokat folytattak a fizikai érzékszervekkel nem észlelhető világ jelenségeinek, működésének, lakóinak vizsgálatára. Ebbe a kutatási területbe tartozott a halál utáni élet tanulmányozása is.
Évtizedeken keresztül a nemzetközi társulat utazó előadójaként járta a világot. Bár pályája elején egy retorika professzor azt jósolta, hogy soha nem lesz belőle komoly előadó, mégis nagy hatású, kiváló szónok volt, aki személyisége varázsával az egyes ember szintjére lebontva kézzel foghatóvá tette a teozófia mindent átfogó eszmerendszerét. Átsugárzó lénye, mellyel teljes figyelmét és érzékenységét hallgatósága felé fordította, áthatotta hallgatóságát, és sok embert indított el az ősi bölcsesség iránti érdeklődés útján. Mivel a XX. század középső évtizedeit előadó körútjain szinte végigutazta, így egész generációkat – köztük sok fiatalt – lehetett megtalálni azok között, akik Clara Codd hatására léptek be a teozófiai társulat soraiba a világ minden részében.
1938-ban Dél-Afrikába ment és az ottani társulat elnöke lett 1946-ig, amikor a II. Világháborút követően Európába és Amerikába látogatott. Két év múlva újra visszatért Johannesburgba, ahol az ottani társulat szerető tagsága „örökös taggá” nyilvánította, és saját befizetéseiből kisebb nyugdíjat biztosított számára, egészen 1971-ben bekövetkező haláláig.
Kisebb írásai általában saját előadásain alapulnak. Áthatja őket, mint ahogy életében áthatotta szerzőjüket is, a bölcsesség szerénysége. Saját szavait idézzük pályarajza végén: „A teozófia a gyógyítás és a kiválóság gyakorlata, balzsam az emberiség szenvedésére, út a beteljesüléshez és a békéhez.”