Leadbeater normann ősei a XIV. században költöztek Angliába, neve a francia Le Battre (építő) családnevet tükrözi. Tizenkét éves volt, amikor családjával Angliából Dél-Amerikába költözött, ahol apja egy vasúttársaság elnökeként dolgozott. Öccsét az indián bennszülöttek kegyetlen módon megölték. Londonba való visszatérésük után apja meghalt, és a család anyagi összeomlása után Leadbeater nem folytathatta tanulmányait az oxfordi egyetemen, hanem hajózási, vasúti és banktisztviselőként dolgozott. 1876-ban az anglikán egyház szolgálatába lépett.
Okkult érdeklődését már gyermekként felkeltették az apja által otthonukban megrendezett pszichikai bemutatók. A természetfölötti, a szellemvilág iránti érdeklődése és kíváncsisága továbbra is erősen arra késztette, hogy megválaszolatlan kérdéseire válaszokat keressen. Így ismerkedett meg a korszak jellegzetes irányzatával, a spiritizmussal is. 1883-ban kezébe került A.P. Sinnett: Az okkult világ c. könyve, azt elolvasva azonnal jelezte belépési szándékát a Teozófiai Társulatba, ahova 1884-ben vették fel.
Miközben maga is ismerkedett a teozófiával, számtalan érdeklődői levélre válaszolt, könnyed, közérthető stílusban kommunikálta a teozófia eszméit. Óriási lépést jelentett az életében, hogy találkozott Blavatskynéval, és hallgatva belső hangja iránymutatására, Leadbeater gyökeresen megváltoztatta egész addigi életét: mindent – vallást, egyházat, munkát odahagyva Indiába utazott, hogy tanítvány lehessen, és képességeit gyorsított ütemben fejleszthesse a Mesterek iránymutatásával. Később Olcottal, a Társulat társelnökével Burmába utazott, ahol előadásokat tartott a teozófiáról. Adyarba való visszatérte után a Társulat nemzetközi titkáraként a nemzetközi levelezést bonyolította, valamint a Társulat folyóiratát, a The Theosophist-ot menedzselte. Ennél lényegesebb volt az a munka, azok az erőfeszítések, amelyeket pszichikai képességei felébresztése ill. kifejlesztése érdekében tett napról napra, kitartó gyakorlással.
1886-89 között Ceylonban élt buddhista teozófusok között. Majd visszatért Angliába, ahol újságírásból és leckeadásból élt, teozófiai előadásokat tartott, és megírta első könyvét az asztrálsíkról. Megismerkedett Annie Besant-tal, aki akkor csatlakozott a Társulathoz, és később annak elnöke is lett. Néhány év múlva közös teozófiai kutatásokat kezdtek a reinkarnáció konkrét eseteiről, teozófusok előző életeit tárták fel, vizsgálták a Föld okkult történelmét, a letűnt fajok és civilizációk történetét, az állatból az emberbe való felemelkedést, az egyéniesülést. Vizsgálták a Naprendszert, az atomokat, az elemek struktúráját – mikro- és makroszintű kutatásokat végeztek tisztánlátó módszerekkel, egymás megállapításait kontrollálva. Kutatták az emberi elme működését, a gondolatformákat. Ez a közös munka évtizedeken át folytatódott.
1897-től Leadbeater cikksorozatban fejtette ki nézeteit a gyermekekről. Hitt abban, hogy a gyermekekre úgy kell odafigyelni, mint egyénekre, akiknek jogaik vannak; és nemcsak fizikai, hanem pszichikai formálásuk, belső fejlesztésük is fontos szülői-nevelői feladat. A gyerekekkel Leadbeater a teozófiai alapelvek alapján foglalkozott, és ifjúsági kört szervezett a számukra a Társulaton belül. A viktoriánus Anglia légkörétől eltérő, modern szellemben nevelte őket, és ez komoly támadásokra szolgáltatott okot vele szemben.
1900-ban Leadbeater Amerikába utazott, előadókörútján végiglátogatta az USA nagyvárosait, ahová özönlöttek az emberek. Népszerűsége magasra szárnyalt, mindenki lenyűgözve állt mély tudása előtt. Nyugat-Európában hat hónapos előadókörúton járt, majd újabb előadássorozatra hívták meg Chicagóba, előadókörútja 2 és fél évig tartott Amerikában. A termek szinte túlcsordultak, ahol előadott, hatására sokan kérték felvételüket a Társulat soraiba. Közben fáradhatatlanul ontotta a publikációkat, volt olyan év, amikor öt-hat könyve is megjelent okkult kutatásaiból, előadásaiból. Írt többek közt a csakrákról, a halálról, a halál utáni életről, a természetszellemekről, a keresztény egyházi szertartások szellemi hátteréről, a dolgok rejtett oldaláról. Írásait sok nyelvre fordították le.
Előadókörútját Ausztráliában folytatta, ahova többször is visszatért, majd 1914-től állandó rezidenciáját is Sydneybe tette át. 1916-tól aktívan bekapcsolódott a szabadkőműves mozgalomba, részletesen kutatta jelképeit, szertartásait és rejtett oldalát, kutatási eredményeit könyvben tette közzé. Hamarosan a szabadkőművességben elérhető legmagasabb beavatási szintre emelkedett. 1919-től figyelme a szabad katolikus egyház felé fordult, pappá szentelték, két év múlva püspökké, majd 1923-tól haláláig az egyház vezető püspöke volt. Az egyház megalapítójával, J.I. Wedgewood-al együtt dolgozták ki az egyház szertartásrendjét, tanításait és himnuszait. Ebben az időszakban jelent meg több írása is, amelyek a kereszténység különböző aspektusait vizsgálták. 1924-ben Annie Besant-tal együtt Ausztráliában létrehozta a Teozófiai Társulat második spirituális központját.
1927-től a Világanya szerepét és az emberi fejlődésben betöltött helyét vizsgálta. Szakítva azzal a hagyománnyal, hogy korábban csak fiúkból álló tanulócsoportokat szervezett maga köré, utolsó csoportja hét jávai tizenéves lányból állt, akiket a Világanya munkájának segítésére, az anyaság szentségének propagálására készített fel. 1929-ben visszaköltözött Adyarba, majd 1930-ban utolsó európai körútján vett részt, ahol mindenütt tisztelettel fogadták. Utolsó éveiben visszatért az okkult kémia tanulmányozásához, és a század eleje óta felfedezett új elemeket vizsgálta. 1934 elején halálos betegen elindult vissza Ausztráliába, sokak véleménye szerint ott akart meghalni. Megérkezése után néhány nappal, 87 évesen súlyos cukorbetegsége végzett vele.
A Nemzetközi Teozófiai Társulat vezető alakja volt. Sosem voltak szabvány-gondolatai, ezért működésének hatását is sokan sokféleképp ítélték meg: voltak, akikben kétkedést keltett, vagy akiket megosztott Leadbeater kétségkívül nagyon magas szintű, de többek számára szokatlan látásmódja, mások az egekig magasztalták, a világ legnagyobb tisztánlátójának tartották és okkult képességei miatt szinte „élő Istenként” tisztelték.