A XIX. század közepén egy ír középosztálybeli házaspár gyermekeként megszületett egy mindennapinak nemigen nevezhető lány, Annie Wood. Apját ötévesen elveszítette, édesanyja – mivel nehezen tudta volna őt eltartani – egy barátra bízta, aki ingyenesen iskoláztatta. Annie még csak tizenkilenc éves, amikor férjhez megy Frank Besant anglikán paphoz, s négy év alatt két gyermekük is születik. De a fiatalasszony boldogtalannak érzi magát szűk mozgásterű házasságában, mert független szelleme összeütközésbe kerül férje tradicionális gondolkodásmódjával és elvárásaival. Az egyházfi nyilván nem nézte jó szemmel, ha felesége megkérdőjelez bizonyos vallási dogmákat és azt sem, ha visszautasítja, hogy feleségként részt vegyen az egyházközösség tevékenységében. Hivatalosan is elváltak. Mindez pedig a viktoriánus Anglia szigorú, puritán erkölcsi normarendszerében szokatlan magatartás volt.
Miután Annie, a húszas évei végén járó fiatal nő elhagyta férjét, egyik gyermekével együtt Londonba költözött. Teljesen elfordult a kereszténységtől és közeli kapcsolatot épített ki az ateista Charles Bradlaugh-val, a radikális Nemzeti Reformer c. lap szerkesztőjével és a brit Világi Szövetség nevű szabadelvű mozgalom vezetőjével. Bradlaugh munkát adott Besant-nak, aki a következő néhány évben szinte ontotta magából a maga korában radikálisnál radikálisabbnak számító újságcikkeket olyan témákról, mint a házasság és a nők egyenjogúsága. 1877-ben részt vett Ch. Knowlton könyvének kiadásában, amely a születésszabályozást támogatta. Bíróság elé citálták őt is, ahol védekezésében előadta, hogy morálisabb dolog megakadályozni a gyermekek megszületését, mintsem hagyni elpusztulni őket nyomorban, mocsokban, éhen halva. Bár hat hónap börtönre ítélték a könyvkiadókat eszméikért, a fellebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletet. Volt férje – erre az eseményre hivatkozva – lányukat, akiről eddig Annie gondoskodott, magához vette, hogy nevelése jó kezekben legyen.
Bradlaugh-val együtt dolgozva Besant megismerkedett az angliai értelmiség egy csoportjának, a fabiánusoknak szocialista-szociáldemokrata eszmeiségű – a maga korában modernnek és haladónak számító – mozgalmával. Jó barátságba került a mozgalom egyik élharcosával, az ismert íróval, G.B.Shaw-val. Besant maga kampányújságot szerkesztett, majd 1888-ban publikálta nagy port kavaró írását „Fehér rabszolgaság Londonban” címmel, melyben felhívta a figyelmet a Bryant & May Gyufagyárban dolgozó munkásnők egészségtelen munkakörülményeire és a megalázóan alacsony bérekre. Létrehozta a gyárban a munkásnők érdekvédelmét ellátó első szakszervezetet. 1889-ben Besantot beválasztották a Londoni Iskolaszékbe. Munkássága alatt nagy ívű reformfolyamat indult el, mely-
nek eredményeként ingyenes étkeztetést sikerült kiharcolnia az alultáplált gyerekeknek, valamint ingyenes orvosi vizsgálatot valamennyi elemi iskolásnak. Életének későbbi időszakában, amikor már Indiában élt, onnan is eljuttatta cikkeit az angliai folyóiratokba, melyekben a nők szavazati jogának megszerzéséért szállt síkra. Harcos-közéleti tevékenysége természetesen meghökkentő volt a viktoriánus Anglia konvencionális normarendszerében.
Pályájának harmadik időszakát 1889-től számíthatjuk, amikor Besant szociális-aktivista irányultsága jelentősen változott, feladta a materialista szemléletet – megismerve a teozófia eszmerendszerét. Ebben az évben meglátogatta Blavatskynét, s a Titkos Tanítás áttanulmányozása után a jól ismert szociális reformer és szabadgondolkodó csatlakozott a Teozófiai Társulathoz. Hamarosan már ő lektorálta a teozófiai munkákat és maga is megjelentetett ilyen tárgyú írásokat, majd 1893-tól az indiai Adyarban elindította nagyhírű előadás-sorozatát, ami néhány év kihagyással 1930-ig folytatódott. Besant maga rendkívül karizmatikus előadó volt, G.B.Shaw Európa legjobb szónokának tartotta. A Teozófiai Társulat 1895 és 1906 között rendkívül pezsgő, fejlődő periódusban volt, Olcott és Besant, a társulat két nagy szervezője sokat utazott világszerte és előadásaikkal népszerűsítették a teozófiai tanításokat. Olcott, a társulat elnök-alapítója 1907-ben, közvetlenül elhunyta előtt, a szokásjog alapján Annie Besantot jelölte meg utódjaként, s bízta rá a társulat vezetését. Besanttal új korszak kezdődött a társulat életében: nagyszerű és mozgósító vezetői attitűdjével arra ösztönözte társait, hogy a teozófia váljék a mindennapok gyakorlatává, szolgáljon, ne maradjon pusztán a nagy elődök által papírra vetett elméleti bölcselet.
Besant még 1898-ban megnyitotta a benaresi központi hindu egyetemet. Hatalmas érdeklődést keltve beindította Indiában a teozófiai alapképzést, majd később ezt bővítve megnyitotta az iskola kapuit az egész világból érkező érdeklődők számára. Tevékenységét elismerve évekkel később doktorrá avatták a hindu egyetemen. Indiai tartózkodása alatt szervezte a társulat egész világra szóló munkáját – ekkor már Leadbeater vezetésével Ausztráliában és később Hollandiában is spirituális központ jött létre. 1925-re már 41 nemzeti társulat működött a világon 42 ezer taggal. Indiai tartózkodása idején csatlakozott az indiai függetlenségi mozgalomhoz, kampányt folytatott az indiai nép önrendelkezési jogáért, ami miatt az I. Világháború idején a brit hatóságok internálták.
1924-ben Londonban díszünnepséggel ismerték el az elnöknő nagy formátumú munkáját közéleti tevékenységének 50 éves jubileuma alkalmából. Ez az összejövetel kiemelte tevékenységének azt a hatását, amit Besant az emberiség megvilágosodásának szolgálatában végzett. Élete utolsó éveiben is sokat utazott Indiában, Ausztráliában, Amerikában, fogadott fiával, Krishnamurtival, akire ő, mint új Messiásra tekintett, bár ezt az állítását később visszavonta. Élete utolsó éveiben két saját gyermeke is csatlakozott hozzá, akik a továbbiakban anyjukkal éltek együtt Indiában. Az elnöknőt négyszer választották meg a nemzetközi teozófiai társulat élére, valahányszor 7 éves periódusra szólt a megbízatása. A társulat 55 éves évfordulóján Besant a társulat jövőjéről tartott értekezést, megérezve, hogy egy nagy ívű, aktív és mozgalmas földi életpálya hamarosan véget ér, ami 1933-ban be is következett.
A viktoriánus kor véget ért, meghaladta egy modern kor, amelynek egyik előkészítője, „kelesztő kovásza” volt ez az erős, kemény és határozott asszony.