Helena Petrovna Jekatyerinoszlavban (ma Dnyepropetrovszk, Ukrajna) született. Apja, Peter von Hahn ezredes német (mecklenburgi) nemesi családból származott, felmenői háromszáz évvel korábban telepedtek le Oroszországban. Anyai ágon ősi orosz hercegi családok, a Fagyejevek és a Dolgorukijok sarja, akik családfájukat a IX. századig vezették vissza. Helenát – apja katonatiszti elfoglaltsága, illetve anyja betegsége és korai halála miatt főként nagyszülei nevelték. A lánynak nyugatias, úri nevelést biztosítottak, de Helena ott élt a XIX. század elejének orosz valóságában, parasztok és katonák között, s ez a világ telve volt a maga földi vaskosságával, népi hiedelmeivel, babonáival és mély vallásosságával. Helena pszichikus képességei, tisztánlátása már gyermekkorától fogva megmutatkozott, a hatóság is többször kikérte a véleményét egyes elkövetett bűntények felderítésénél. Végigolvasta a családi könyvtárban megbújó több száz okkult könyvet, köztük Paracelsust és Agrippát, akiknek művei már nem tudtak „újat mondani” a tizennégy éves ifjú hölgynek. Már ekkor nyolc nyelven olvasott és beszélt. Gyönyörűen, koncert-szintűen zongorázott. A társadalmi konvenciók és a családi normák által megkövetelt kötöttségeket nem tűrő lázadó természetéhez, kemény akaratához, öntörvényű személyiségéhez jól illett kedvenc időtöltése, a lovaglás, természetesen lehetőleg a legszilajabb lovon. A család életformája volt az utazás, s mikor Helena nagyapját kinevezték Grúzia kormányzójának, nagyszüleivel ő is Tifliszbe költözött. Tizenhét évesen dacból és a környezetéből való kitörési vágytól hajtva hozzáment a nálánál jóval idősebb Nyikifor Blavatsky tábornokhoz, akitől háromhónapnyi rettenetes együttélés után megszökött. A házasság ugyanis nem a megszabadulást, hanem újabb elviselhetetlen kötöttséget hozott számára. Konstantinápolyba szökött, majd egy okkultista herceg barátja segítségével onnan tovább folytatta útját.
Már gyerekkorában több kritikus helyzetben érezte, hogy egy védelmező óvja az életét, s 1851-ben Londonban személyesen is találkozott védelmezőjével, akit gyermekkori látomásaiból olyan jól ismert. Azt követően még néhányszor találkozott Mesterével, Moryával, aki beszélt neki arról a feladatról, amit Blavatskynénak kell majd a jövőben elvégeznie az ő irányítása alatt.
A következő tizenöt évben kétszer-háromszor körbeutazta a Földet. Világvárosokban és Isten háta mögötti helyeken élt, látott és tanult, keresett és tovább keresett, tökéletesítette képességeit. Járt Egyiptomban, ahol mágiát tanult egy idős kopttól, bejárta Európát, Kanadában a vörös indiánok kultúrájával, Illionisban a mormonok tanaival ismerkedett, New Orleans-ban a voodoo szertartásokat tanulmányozta, míg Peruban az ősi civilizációkat, majd Indiában töltött éveket. Tibetbe – többszöri próbálkozása ellenére – csak a későbbi években sikerült bejutnia. Bakancsban és gyakran férfiruhába öltözve utazott. Oroszországba tíz év múltán tért vissza, ahol éppen spiritiszta-őrület volt, s Helena Petrovnát képességei alapján médiumnak vélték. Később a Kaukázusba költözött, ahol a bennszülött törzsek között töltött el öt évet. Ez az átmeneti korszak arra szolgált, hogy akaratával teremteni tudjon, hogy megtanulja pszichikus erejét uralma alá hajtani. Számtalan fizikai-pszichikai krízisen ment keresztül, miközben megszerezte az irányítást okkult erői fölött. Mindez egyfajta előkészület volt, hogy felkészüljön igazi életfeladatának teljesítésére.
1866-ben ismét kezébe vette a vándorbotot, elhagyta Oroszországot, a Balkánon, Egyiptomban, Szíriában és Olaszországban járt. Itt harcolt Garibaldi oldalán a mentánai csatában és súlyosan megsebesült. 1868-ban már újra Indiában, majd Tibetben van, hogy ott okkult képességeit tökéletesítse. A következő állomás Görögország, majd Egyiptom, ahol hajótörést szenvedett. Kairóban egy időre letelepedett és sikertelen kísérletet tett egy spiritiszta társulat alapítására. Az 1870-es évek elején ismét utazgatott: Szíria, Palesztina, Libanon, majd Kelet-Európa az úti célja.
Képességeinek nagyon széles skáláján játszott – egészen prózai foglalkozásoktól a magas művészi tevékenységig szinte mindent megtapasztalt: volt Oroszországban sikeres kereskedelmi vállalkozó, majd egy művirágkészítő gyárat virágoztatott fel, de dolgozott egy nyakkendő-készítő üzemében is, amikor Amerikában élt. Emellett Madame Laura művésznéven koncertezett Orosz- és Olaszországban, Párizsban pedig festő és karikaturistaként kereste kenyerét.
1873-ban New York-ba utazott Mestere utasítására, majd rá következő évben – szintén az ő utasítását követve – ellátogatott Eddy elhíresült farmjára, amely különféle spiritiszta jelenségek színhelye volt. Itt találkozott Henry Steel Olcott ezredessel, akivel 1875. november 17-én New York-ban megalapították a Teozófiai Társulatot.
H.P.B. ekkor már a Fátyoltalan Izisz című könyvén dolgozott, amely aztán világszerte komoly érdeklődést váltott ki. Túl azon, hogy az első kiadás tíz nap alatt elfogyott, a könyv hét hónap alatt három kiadást ért meg. Ezért a művéért szabadkőműves diplomát kapott, a műben kifejtett – a vallási dogmatizmussal és a tudományos materializmussal szembeni – szabadkőműves gondolatok elismeréseképpen.
Az időközben amerikai állampolgárságot kapott Blavatskyné 1879-ben Olcottal együtt a Mester utasításait követve Bombay-ba ment, ahol egy újságíró – A.P. Sinnett – segítségével próbálta felhívni a figyelmet a mai szóhasználatban „paranormális” jelenségekre. Még ebben az évben elindították a The Theosophist című folyóiratot, amely világszerte kiterjedt levelezést indított meg. 1882-ben a Teozófiai Társulat központja hivatalosan Indiába, Adyarba költözött, ahol ma is működik. Blavatskyné számos indiai körutazáson vett részt 1879-80 között.
A 80-as években Blavatskyné egészségi állapota igen megrendült, valójában Mesterei közbenjárása állította helyre annyira egészségét, hogy még folytatni tudja a munkáját. Támadások is érték időközben, az angliai Pszichikai Kutató Intézet egyoldalú jelentésében csalónak és szélhámosnak titulálta. Eközben ő Würtzburgban keményen dolgozott a Titkos Tanítás című fő művén, amiről talán a legtöbbet lehet hallani, de amit kevesen ismernek és talán még kevesebben értenek, mivel feldolgozása komoly előtanulmányokat igényel. Az akkor környezetében élők szerint a mű valódi szerzői a Testvériség Mesterei. Ebben az esetben is – úgy, mint a Fátyoltalan Izisz esetében – a Mesterek összegyűjtötték az anyagot és H.P.B. „belső látása elé tették”. Ez a mű, amelynek első két kötetét 1888-ban adták ki, ott feküdt többek között Albert Einstein éjjeliszekrényén is, aki korszakalkotó eredményeihez Blavatskyné metafizikáján keresztül jutott el.
Ez a különleges asszony 1887-ben angol teozófusok egy csoportjának hívására végleg Londonba költözött, ami aztán a teozófiai munka európai központja lett. Itt halt meg 1891. május 8-án, ez a nap az óta a Teozófiai Társulat Fehér Lótusz ünnepe. Halála egy rendkívüli földi életnek vetett véget, munkája hatását évszázadokig érezheti az emberiség. Az évezredek és évmilliók ködébe vesző Ősi Bölcsesség egyes részeit átadta a világnak, és ezekből az ismeretekből nőtt ki a XX. és XXI. század okkultizmusa, illetve számtalan ezoterikus irányzata.