FŐOLDAL | KIADVÁNYOK

H. P. Blavatsky: Titkos Tanítás VI.

 

 

Helena Petrovna Blavatsky fő műve, a Titkos Tanítás 1888-ban két vaskos kötetben jelent meg, amit az 1893-as 3. kiadás egy újabb kötettel egészített ki. Ennek teljes magyar nyelvű kiadását a Magyar Teozófiai Társulat 2011-ben kezdte meg, és magyarul 8 kötetben jelentetjük meg, évente jelentkezve egy-egy új résszel. A jelenlegi kötet a hatodik a sorban.

A Titkos Tanítás első két kötete 3-3 részből áll. Az első részek egy ősi írásból, a Dzyan könyvéből vett néhány kiválasztott stanzát, valamint az ezekhez fűzött magyarázatokat és megjegyzéseket tartalmazzák. Az első kötet stanzái a kozmosz, míg a másodikban idézettek az emberiség születéséről, fejlődéséről és történelméről szólnak. A második rész mindkét kötetben a világban ismert vallások és mítoszok jelképrendszeréről szól, a harmadik részek pedig a fizikai és az okkult tudományok módszereinek és eredményeinek összehasonlítását tartalmazzák. A III. kötet első része az emberiség nagy tanítóival foglalkozik, míg a második rész útmutatásokat tartalmaz az okkultizmus ösvényét követni szándékozók számára.

„A természetes kiválasztódás azonban, mint hajtóerő, valójában egy tiszta mítosz, különösen akkor, amikor a fajok eredetének magyarázataként használják fel. Ez csupán egy jellegzetes fogalom, ami azt a módot fejezi ki, ahogyan a „hasznos módosulások” létrejöttükkor állandósulnak. Önmagában „ez” nem tud semmit létrehozni, és csak a „neki” átadott alapanyagon tud dolgozni. A valódi fő kérdés ez: Milyen ok – egyéb másodlagos okokkal összekapcsolódva – hozza létre a „módosulásokat” magukban az organizmusokban?”