FŐOLDAL | CENTENÁRIUMI OLDAL

NÁDLER RÓBERT

1858 –1938


A Magyar Teozófiai Társulat elnöke 1911-27-ig*



Nádler Róbert szülei német telepesekként Budán telepedtek le 1848 után. Az apa nagykereskedő - vállalkozó volt, akinek üzlete volt Bécsben és Pesten, érdekeltségei, kapcsolatai miatt állandóan utazott: hol Ausztria, hol Bajorország, Skócia vagy Marokkó volt az üzleti úti cél. Ez az időszak a magyar Forsyte-ok kora volt. Nádler anyja nagyon művelt asszony volt, aki tíz gyermekét (és még három árvát nevelt) magasabb műveltségre inspirálta - és e miatt külföldön taníttatta. A gyermekek erős zenei és rajzhajlammal rendelkeztek. A család életformája volt tehát az utazás, a kultúra, a több nyelv ismerete, a „mindenütt otthon lenni” érzése, afféle – igazi européer életet éltek.


Nádler Róbert a Mintarajziskolát Székely Bertalan növendékeként végezte, és Izsó Miklós műtermében is leckéket vett. Münchenben építészetet tanult, majd 1876-79-ig a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára járt. 1880-ban – 22 évesen már egy bérház építését vezette Bécsben, majd rövidesen már Pesten, Ybl Miklós irodájában dolgozott. Ybl bevonta a Királyi Vár tervezési munkálataiba, később pedig az Operaház tervezésén dolgozott. Ybl felismerte Nádler építészi képességeiben a dekoratív irányultságot és rábízta az Operaház nézőterének ornamentális kiképzését, ez már Nádler önálló munkája volt. Közben Nádler megnyerte az Iparművészeti Társulat pályázatát is. Yblnél kitűnő pozíciója volt, hiszen ekkor épült a világvárosi Budapest. Mégis Nádlert, a tehetséges építészt már a pályaváltás foglalkoztatta, festeni akart! Első lépésben elnyerte a Parlament építéséhez kiírt távlati kép-festési pályázatot. Ám előbb elkészítette még 1883-ban az Új Városháza kandelábereinek tervét és az elnöki asztalra a tintatartó és csengő tervét, valamint a főváros címerével díszített kárpitszőnyeg is az ő terve alapján készült el.


1884-től festőként dolgozott, beérkezett művészek (Feszty Árpád, Shikedancz Albert) előtt elnyerte Budapest székesfőváros pályázatát budapesti látképek megfestésére. Ez az időszak a Ferenc József-i aranykor megnyilatkozása, sok a hivatalos megrendelés a művészek számára. Nádler nemsokára az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben Művészeti Bizottság tagja lett Kelety Gusztáv meghívására. (Várost ábrázoló látképei ma a Kiscelli Múzeumban találhatók.)


Közben felfedezte Magyarországot, a déli részeken utazgatott. Párizsban megfordult Munkácsynál, majd Londonba látogatott, Egyiptomba utazott, az arab világot festeni. Közben a fővárosnak dolgozott, pl. elkészítette a kiállítási nagyképet, tárlatokon vett részt, egyes képeit maga a király vásárolta meg. Igaz, amikor a budai képre szénásszekeret és borjút festett, kérésre kiigazította a polgárosodó nagyvároshoz jobban illő lisztes szekérre és kutyára… A művészek vándoréletét élte, hol Itáliában járt, hol Münchenben dolgozott.


Időközben új lehetőség érkezett az életébe, állami elhelyezkedési lehetőséget kapott. Mindez életformaváltást jelentett számára, új környezetet és körülményeket. Kelety Gusztáv meggyőzte arról, hogy kötelessége elfogadni a felkínált állást. 1889-ben kinevezték az Országos Mintarajziskola és Rajztanárképzőhöz az ékítményes és iparművészeti rajz tanárává. Ez után egyre jobban vonzódott a tanári pályához, ami élete végéig a hivatása lett. „Megszerettem növendékeimet, s ők is engem” – írja megemlékezésében. Jónevű festő, beérkezett ember lett. Lánya jellemzése szerint harmonikus, mérsékelt ember volt, akit az egyensúly jellemzett, „még legkisebb céljaiban is az igazság egy-egy darabjáért küzdött, bámulatra méltó energiával és vaskövetkezetességgel.”

Részt vett az aktív művészeti adminisztrációban, a hivatalos művészeti életben, részt vett az iparművészet irányításában, kongresszusokra járt. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat 1892-ben, az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság szintén ez évben választmányi tagjává választotta. Állandó szakértője volt a Műbarátok Köre Iparművészeti Szakbizottságának.


1895-ben elkészítette Budapest Főváros milleneumi díszserlegét, a kolozsvári egyetem rektori és dékáni díszjelvényeit. Aktívan szervezte a millenáris kiállítását, itt érmet is nyert. Ugyanígy 1900-ban a Párizsi Világkiállításon ezüst és bronzérmet nyert. 1904-ben megfestette a Szt. István Bazilika Szt. Cecíliát ábrázoló mellék-oltárképét. (A jelenlegi bejárattól közvetlenül jobbra található, az első oltár.)


Aktív művészetpedagógiai munkásságot fejtett ki. 1900-tól indult országos jelentőségű pedagógiai munkássága, igaz, előtte már tíz évig rajzoktatással foglalkozott, festőket, rajztanárokat nevelt a Mintarajziskolában, melyből később a Képzőművészeti Főiskola lett.


A Párizsi Világkiállításon jött rá, hogy a rajzoktatás csupán főiskolai fokon mit sem ér, szélesebb alapokra kell helyezni, tehát reformokra van szükség. Amerikai mintára a korábbi puszta másolás helyett az önállóságot kívánta bevezetni a rajzoktatás terén, a természet és képzelet alapján való festést. Ez a rajzoktatás forradalmát jelentette, ennek élharcosa lett. Eszméi, elképzelései az újról a hivatalos kulturális kormányzat részéről is támogatásra találtak: Londonba, Párizsba, Belgiumba, Amszterdamba küldték, hogy tanulmányozza a külföldi rajzoktatás szervezetét, módszereit. Közben nagyon aktív életet élt: kongresszusokon, zsűrikben vett részt, előadásokat tartott, a feljegyzések szerint nagyon tömören és mindenkor világosan.


1909-ben kinevezték főiskolai tanárrá, 1915-ben pedig az Iparművészeti Főiskola élére. Nádler a kulturális csaták „békeangyala” volt, aki rendet tett a főiskola körül kialakult kaotikus helyzetben. Fő célja a két intézmény (iparművészeti és képzőművészeti főiskolák) közti harmónia és béke megteremtése volt. 1916-ban a Magyar Királyi Műegyetem hívta meg nyilvános rendes tanárnak műszaki és díszítményi rajz tanszékére. Mindenütt ott volt, ahol a művészetnek használni kellett. Ő volt „az első magyar rajzmester”. Teljes erőből dolgozott a magyar rajzoktatás ügyén, a magyar művészeti élet kérdésein.


Közben – ne felejtsük el, a Magyar Teozófiai Társulat elnöke is volt hosszú éveken keresztül. Erről ez a forrásmunka nem tudósít, de a Teozófia c. lapokban benne találjuk működésének nyomait, pl. teljes terjedelemben közlik Nádler Róbert 1915-ös cikkét, „A háború okai teozófiai szempontból” címmel. Innen tudható az is, hogy 1914. november 19-én Nádler a harcban elesett önkéntesek és árvák javára tartott előadást. 1916-ban festette az „Önkéntesek” c. képét, amiről lánya monográfiájában azt írta, hogy Nádler a főiskolán hadikört rendezett be, a képen ábrázolt ápolónők pedig az ő tanítványai voltak. Háború alatti munkásságáért Polgári Hadi Érdemkeresztet kapott.


Nádler 1917-ben lemondott az Iparművészeti Főiskola igazgatásáról, egyszerre ennyiféle tevékenységet már nem tudott végezni. 1919-ben a Magyar Képzőművészek Egyesületének elnökévé választották. Egyenletes, derűs kedélyű ember volt, akiben pályatársai megbíztak. 1921-ben Benzúr Gyula helyére őt választották be a Székesfőváros Képzőművészeti Bizottságába.


Egész élete alatt közel 700 képet festett. A századelő kiállításain szinte díjeső hullott rá. Retrospektív kiállítását a Műcsarnokban rendezték meg. 70 éves születésnapján maga Klebelsberg Kunó kultuszminiszter köszöntötte. A kormányzó a Signum Laudis-szal tüntette ki. 71 évesen egy újabb kitüntetés várományosa volt, a kis-aranyé. Ekkor azonban levelet írt Klebelsbergnek, melyben kérte, hogy számára a kis-aranyat ne adományozzák, ha már a nagyot nem érdemli… Ez után több állami kitüntetésben már nem részesült…


A 20-as évek vége már a gazdasági válságé, a művészek nem kaptak állami megrendeléseket, vásárló alig volt, nélkülöztek. Nádler még ekkor is kapott a polgármestertől 1600 pengőt, amit szétosztott húsz nélkülöző művésztársának. Élete végén különféle társaságok választották tiszteletbeli elnöküknek. 1938-ban hunyt el, szelíden, fájdalom nélkül elaludt, mint ahogyan kívánta.


A művész tehetsége Istentől való – vallotta. A kiegyezés utáni korszak és a XX. század első harmadának nagyformátumú egyénisége volt. Művész, pedagógus, iskolaszervező, kultúrmunkás és teozófus volt. „Keressük életében és művészetében középúton az igazságot” – írja lánya apja művészetét és pályáját értékelve – tartózkodása és visszafogottsága „nem gyávaságból és tehetetlenségből fakadt, hanem a mély és tiszta fegyelem gyümölcse volt.”



Forrásmunka: Nádler Pálma: Nádler Róbert élete és művészete, 1942.

Eredeti jegyzőkönyvek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen


* Ez az adat dr. Minya Klárának a magyar társulat történetéről szóló cikkéből származik.